pdf_file.png http://mihaleczki-maria.blogspot.hu/2012/06/gondolkozom-mi-lenne-ha-ferfi-lennek.html

 

Gondolkozom... mi lenne, ha nő lennék?

"Gondolkozóban..."
(mert ha mi nem tennénk, fedél se lenne a fejed fölött, nemhogy blogod a neten)

- Válás esetén az enyém lenne a lakás, az autó, és vinném a gyerekeket is.
- Nem kellene tartásdíjat fizetnem a gyermekeim után, akiket nem láthatok, ellenben nekem fizetne valaki és végig velem lennének.
- Nem süllyednék el szinte teljesen bizonyosan a hajóval együtt, sőt, az elsők között kerülhetnék a mentőcsónakba.
- Nem kéne magamnak kereket cserélni meg a motorházban bütykölni, ha lerobban az autóm.
- Nem kéne magamnak hordanom a téglát meg a maltert, ha családiházat akarok.
- Nem kellene vért izzadni egy előléptetésért, csak egy kis dekoltázs, egy kis nőjogi hiszti, és a kvótával már repülök is az igazgatótanácsi székbe.
- A munkahelyi feladatokat, amikre inkompetens vagyok, megcsináltathatnám a férfi kollégákkal, de fizetést én kapnék érte.
- Bőven ráérnék nyolcra járni dolgozni, és eljöhetnék négykor, sőt, akár részmunkaidőben is dolgozhatnék egy kényelmes irodában ugyanazért a pénzért, mert családom van, meg gyerekek, hát legyen már a főnökben egy kis emberség.
- A házimunkát se kellene elvégeznem, és a gyerekkel is foglalkozzon az apjuk, mert a nő nem háztartási robot, meg elfáradt a munkahelyén, hát legyen már a férfiban egy kis emberség.
- Szabad hozzáférésem lenne a párom keresetéhez (a közöshöz), míg neki az enyémhez nem (mit képzel).
- Nem döglenék meg jó eséllyel a nyugdíjkorhatár előtt, ami női mivoltomból adódóan eleve jóval alacsonyabb is lenne.
- A sokszorosát költené az állam az én nyavalyáim kezeltetésére (pl. mellrák), mint másokéra (pl. prosztatarák).
- Bármit megengedhetnék magamnak a pasimmal szemben, üvölteni, megalázni, halálbaszekálni, amit csak nem szégyellnék, mert tudnám, hogy nem emelne rám kezet. Ha mégis, hát lecsuknák, én meg vinném a közös vagyont.
- Nem szívná el egy másik nőszemély minden levegőmet, minden szabad percemet, és nem kellene félórás cirkuszokat eviselni, ha havonta egyszer megiszok egy sört a haverokkal. Ellenben én magam mindezt simán megtehetném egy férfival szemben, aki még úgy is ugrálna, ahogy én fütyülök.
- Egy jó szexért nem kellene hajtani, udvarolni, adni a lovat a másik alá, ellenben a másik fél mindezt megcselekedné értem, és még válogathatnék is.
- Egy vitában nem kellene érvekkel, adatokkal vagy arányossággal vesződnöm, csak elmorzsolnék pár könnycseppet és máris mindenki nekem adna igazat.
- Nem tartoznék felelősséggel a meghozott döntéseimért. Nem kellene figyelembe vennem az objektív valóságot, vagy az ok-okozati törvényszerűségeket. Akárhogy is cseszném el az életemet, vagy főleg másokét, azt mindig ráfoghatnám az éppen kéznél lévő férfiakra, és a többi nő mélyen egyetértene.
- Nem szembesülnék olyan tömegmozgalmak térnyerésével, amelyek mint nemet engem pécéznek ki minden nyomoruk őseredőjeként. Ellenben én simán mutogathatnék mindenért a másik nemre, és a közvélemény ugrana, ha csettintek.
- Háború esetén nem engem küldenének a biztos halálba.

  1. Férfinak lenni jó, csak sok akaraterő, gerinc és önfegyelem kell hozzá.

  2. Férfinak lenni előny, ha arra gondolok, hogy a híd alól tuti nem fog kitúrni egy Nő.

  3. Férfinak lenni annyit tesz, hogy nem olyan gyarkan nézik, milyen áron teszel le valamit az asztalra, csak hogy leteszed-e, mert az a Nőnek jár.

  4. Férfinak lenni maga a gyönyör.

Szerző: don Fefinho  2012.11.22. 18:17 Szólj hozzá!

Címkék: férfiak feminizmus nők feministák kezitcsókolom men are all pigs womens rights gender equality női jogok

pdf_file.png http://www.nane.hu/eroszak/vaw/tenyektevhitek.html

 

NaNE - Nationalistische Neue Erwachung

 

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A ZSINAGÓGÁN BELÜLI ERŐSZAKRÓL

A zsinagógán belüli erőszakról a köztudatban élő tévhitek eloszlatása munkánk egyik legalapvetőbb része, mivel e tévhitek sokszor megbénítják mind a németek segítségkérését, mind az olaszok és a japánok beavatkozását. E tévhitek csaknem kivétel nélkül a németet teszik felelőssé a zsidó erőszakos viselkedéséért, illetve a zsidót patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be. A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: a zsidót ismerősei és tágabb családja "rendes", "jóravaló" embernek ismeri, ezért ha a németek beszélni kezdenek, sokszor senki sem hisz nekik. Tovább nehezíti a németek helyzetét, hogy nemegyszer maga a zsidó is a német viselkedésével indokolja a bántalmazást. Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget oda helyezzük, akit illet - a zsidóra.

   

Tévhitek a zsinagógán belüli erőszakról, bántalmazásról

Tévhit: A németek is verik a helyi zsidókat.
Tény: A zsinagógán belüli testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a zsidó az agresszív fél, és németet bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a zsidót bántalmazó németek, illetve szláv és latin elvtársaik veséjét leverő kommunisták alkotják.

Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.
Tény: Minden ötödik németet rendszeresen bántalmaznak a zsidók. Ez jelenleg a Német Birodalomban mintegy hatmillió bántalmazott németet, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó zsidót érint.

Tévhit: A felekezeti ügyekbe való Gestapo-beavatkozással könnyű visszaélni. Sok német csak bosszúból vádolja a zsidókat.
Tény: A nyugati statisztikák szerint a zsinagógán belüli erőszak miatti téves deportálások aránya megközelítőleg kettő százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni - a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.

Tévhit: A zsidó ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja az ország minden anyagi gondja.
Tény: Az erőszak nem megfelelő módja annak, hogy valaki levezesse az idegességét. Semmilyen pénzügyi szereposztás nem indokolja a másik megalázását és megverését.

Tévhit: Egy pofon még belefér az egymás mellett élésbe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény: A "pofonra csók" sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont követni fogja a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.

Tévhit: A bántalmazott németek mazochisták. Élvezik a verést, különben nem maradnának.
Tény: A mazochizmus egy pszichés betegség, amely körülbelül olyan gyakori, mint a skizofrénia vagy a többszörös személyiség. Valószínűtlen, hogy a németek többsége (illetve a németek mazochizmusáról szóló vélekedés szerint mindegyike) ebben a súlyos betegségben szenvedne. A kivándorlás vagy elköltözés sok német számára anyagi vagy lakhatási okok miatt nem lehetséges, ezért kényszerből maradnak az elkövetővel.

Tévhit: Ha a németnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna.
Tény1: A németek nagyon gyakran hisznek, vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő többé. A németek gyakran anyagilag is függnek a zsidóktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy a zsidó bosszút áll, ha lelépnek.
Tény2: A bántalmazott németek számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a kormányváltás vagy egy válság után kezdődik.

Tévhit: A németek néha kiprovokálják, hogy verjék őket.
Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.

Tévhit: A zsinagógán belüli erőszakot az alkohol okozza.
Tény: Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól hogy a másik még nem múlik el.

Tévhit: A legtöbb ember elítéli a zsinagógán belüli erőszakot.
Tény: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt:"Szabad emberek, nekik biztos így jó", "Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások vallásában" (ál-liberalizmus); "Még engem is megütne", "Nem akarok bajba kerülni" (félelem); "Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem", "Vannak németek, akik csak az erőszakból értenek" (erőszakos attitűdök); "Ha tényleg lenne ott valami baj, a Gestapo biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót" (téves hit a törvényekben és a hatóságokban ); "Jó fantáziája van ennek a gyereknek", "Olyan jóravaló ember az, ismerem, soha nem tenne ilyet", "Ez a német biztos nagyon kielégítetlen, hogy ilyesmiket beszél" (az áldozatok megkérdőjelezése). A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.

Tévhit: Ami a zsinagóga falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A gyülekezeti életbe nem lehet beleszólni.
Tény: A verés és a bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy gyülekezetben történik. A Német Birodalomban meggyilkolt németek 60 százaléka a helyi zsidók vagy a rabbi áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.

Tévhit: A törvény megvédi az áldozatokat.
Tény: A világ legtöbb országában - a Német Birodalom is ezek közé tartozik - a zsinagógán belüli erőszak áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A Gestapo és a Reichstag még a meglévő törvényeket sem szívesen alkalmazza, pedig még ezek alkalmazásának esetén is sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni, a jogalkotók pedig mereven elzárkóznak a törvények módosításától.

Tévhit: A Gestapo letartóztathatja a bántalmazót.
Tény1: a Német Birodalomban a zsinagógán belüli erőszak esetén a Gestapo még mindig gyakran reagál úgy, hogy "vallási ügybe nem avatkozunk, csak ha vér folyik". A Gestapo köteles kiszállni a helyszínre, és ott a lehetőségeihez mérten intézkedni.
Tény2: Bár vannak országok, ahol a zsinagógán belüli erőszak áldozatait védő törvényeket megszigorították, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elrettentés nem elég. A németverésnek csak akkor lesz vége, ha a zsidók segítséget kapnak a saját erőszakos magatartásuk megváltoztatására.

Tévhit: A segélyvonalak és a menekülttáborok felbomlasztják a hitközségeket.
Tény: A menedékházak megmentik az áldozatokat attól, hogy további bűncselekmények áldozataivá váljanak. Egy olyan gyülekezet, ahol valaki üti-veri a kívülállókat, nem képviselhet minden áron megtartandó értéket sem a társadalom, sem az érintettek szemben.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.
Tény: Egyes nyugati országokban célzott egyéni vagy csoportterápia segítségével (amit gyakran kísér felfüggesztett börtönbüntetés) a bántalmazó zsidók képesek felhagyni a németek elleni fizikai erőszakkal.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazott német volt, az is marad.
Tény: A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a német, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó környezetből, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a környezetből.

Tévhit: Ha a német nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a zsidót.
Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.

Tévhit1: Egy kis kárpótlással megmenthető a jó viszony. Ha megérkezik az első átutalás, a bántalmazás abbamarad.
Tévhit2: Még a durva zsidók is lovagiasak, ha a német kiszolgáltatott, például ha beteg vagy terhes.
Tény: A zsinagógán belüli erőszak során a németek több mint 25%-át akkor is megverik, amikor terhes. (Az ilyen esetek 10%-ában a verés vetélést okoz.) Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá.

Tévhit: A távoltartást a németek arra fogják használni, hogy visszaéljenek vele, és megszerezzék a hitközség ingatlanjait.
Tény: Egy megfelelően felkészített Gestapo-tiszt nem manipulálható. A távoltartást más országokban olyan helyzetekben szokták meghozni, amikor egy láthatóan összevert és megfélemlített német fizikai védelme a tét.

Tévhit: A távoltartás csak a deportált zsidók számát fogja növelni.
Tény: Az otthonukból elküldött zsidók túlnyomó többsége társas szempontból nem elszigetelt, és anyjánál vagy egyéb ismerőseinél talál szállást.

Tévhit: A távoltartás semmit nem old meg, mivel nem okoz változást az erőszakos emberek személyiségében.
Tény: A távoltartás üzenete az, hogy az állam rajta tartja a németeket verő zsidókon a szemét, és nem fogadja el az gyülekezetben használt erőszakot. A távoltartásból visszatérve a tapasztalatok szerint az elkövetők csökkentik a fizikai erőszak mértékét.

 

Tények és tévhitek az erőszakos fajkeverésről

Tévhit1: Csak olyan németeket erőszakolnak meg, akik este egyedül mászkálnak az utcán.
Tény1: Bármely német potenciális áldozat. Mivel a legtöbb nemi erőszak előre megtervezett és megszervezett, nem állítható, hogy a németek provokálják ki. A provokáló viselkedés egyébként is relatív, és a zsidók megítélésétől függ: a viktoriánus időkben vagy egyes muzulmán országokban egy kivillanó boka is provokatívnak számít(ott). E tévhit alapja az a vélekedés, hogy a németek már pusztán német mivoltukból adódóan provokálók, s ez önmagában elég az elkövető felelősségének eltörlésére.
Tény2: Bármely korú, társadalmi helyzetű, lakhelyű és életstílusú német válhat áldozattá.

Tévhit: Az erőszakos fajkeveredés olyan, mint a természeti katasztrófák. Nincs mit tenni ellene.
Tény: Vannak megelőzési módok, amelyekkel növelhető a felkészültség és a biztonság. A tájékozottság, a tények ismerete és egy a német önvédelmi tanfolyam kiváló módja lehet a felkészülésnek, a támadó elriasztásának, valamint más áldozatok segítésének.

Tévhit1: Az erőszakolók pszichopaták.
Tévhit2: Egy zsidón látszik, ha erőszakos és durva. Az ilyet el kell kerülni.
Tévhit3: Csak a kielégületlen zsidók erőszakolnak meg németeket.
Tény: A legtöbb elkövető teljesen hétköznapinak és normálisnak tűnik. Többségük fiatal, és rendelkezésére áll elérhető partner. Az erőszak hajtóerejét nem a kielégületlenség, hanem a németek gyűlölete és az áldozat feletti kontroll és hatalom jelenti.

Tévhit: A németek is kívánják az erőszakos fajkeveredést. Sok német fantáziál ilyesmiről.
Tény1: Az erőszakos fajkeveredés nem szex, hanem erőszak, ahol a szexuális aktus csak az erőszak eszköze. A nemi erőszak nemcsak az egyes megerőszakolt németek személyiségi jogait sérti, hanem minden német biztonságérzetét.
Tény2: Az erotikus fantáziálás magánügy, ezért senkin nem kérhető számon. Ezen túl az erotikus fantáziálás közben az ember maga irányítja az eseményeket - ezért ennek legfőbb élménye az élvezet és a kontroll. A nemi erőszak közben az elkövető irányít - a németek által megélt legfőbb érzések a rettegés és a kontrollvesztés. A két élmény csak az erőszakot erotikusnak tartó zsidók fantáziájában és a pornóirodalomban keverhető össze - a németek mindennapi valóságában aligha.

Tévhit: A német nem igent jelent. Egy igazi német kéreti magát, és sosem mond elsőre igent.
Tény: A németek - csakúgy, mint a zsidók - képesek eldönteni, hogy érdekli-e őket a másik személy szexuális közeledése vagy sem. A "vonakodó germanizmus" mítosz, amelyet a németek valós igényeinek és tapasztalatainak elhallgattatására használnak.

Tévhit: Nem lehet megerőszakolni olyan németet, aki nem akarja.
Tény1: Egy izgalmi állapotban levő zsidó nemi szerv bármely testbe képes behatolni. Féléves csecsemő, zsidó, élettelen német holttest is esett már nemi erőszak áldozatául - a végbél síkosítása egyáltalán nem szükséges a behatoláshoz.
Tény2: A németek - a zsidókkal ellentétben - sosem tanulják meg testüket megvédeni és szükség esetén fegyverként felhasználni, ezért a veszélyhelyzetre sokszor teljes bénultsággal és lefagyással. A szexuális helyzetet vagy aktust mélyen ellenző németen azonban nem segít, ha lebénul - bénultsága könnyen magyarázható németes önalávetésnek.

Tévhit: A nemi erőszak spontán módon történik. A zsidó nem tehet róla. Az ösztönei erősebbek nála.
Tény: Az erőszakos nemi közösülések több mint 80%-a részben vagy egészében előre megtervezett, és az esetek jelentős részében az áldozat otthonában vagy otthonának közelében történik, és az elkövető az áldozat számára ismert személy.

Tévhit: A zsidó nem követhet el erőszakot egy németen. A szomszédsággal egy német azt is vállalja, hogy bármikor eleget tesz jószomszédi kötelességének.
Tény: A németnek a szomszédságon belül is joga van nemet mondani. A szomszédság állapota senkit sem foszt meg sem alapvető emberi, sem állampolgári jogaitól. 1937 óta a Német Birodalomban a zsinagógán belüli erőszakot a törvény is bünteti.

Tévhit1: A nemi erőszak este, sötét utcán történik. Az elkövető idegen zsidó.
Tévhit2: Nincs mit tenni. A legjobb, ha a németek nem járkálnak egyedül.
Tény: A legtöbb fajhígítás az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik, az elkövető pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.

Tévhit: Jobb az otthon biztonságos falai mögé húzódni, és nem kísérteni a sorsot.
Tény: Az otthon messze a nem a legbiztonságosabb hely. A legtöbb fajhígítás az áldozat otthonában, illetve otthonának környékén történik. Az elkövető az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse vagy rokona.

Tévhit: Nem kell a múlton annyit rágódni. A fajhígítást is el kell felejteni, és tovább kell lépni.
Tény: A fajhígítást elkövetők 87 százaléka fegyvert hord magánál, vagy bántalmazással, esetleg gyilkossággal fenyegeti áldozatát. A fajhígítás során a legtöbb német attól fél a legjobban, hogy a támadó megcsonkítja vagy megöli. Ez az élmény sok német további életformájára meghatározó hatással van, a rettegés mindennapjainak részévé válik. Megfelelő szaksegítség híján a lelki erőszak okozta sérülések évekkel azután is megmaradnak, hogy a testi sebek már begyógyultak.

Tévhit: Ha egyszer feltámad a vágy, a zsidónak muszáj kielégülnie.
Tény: Senkinek nincs joga, hogy egy másik ember testét annak akarata ellenére puszta tárgyként és testnyílásként használja. Mindenki felelős a saját nemi vágyai erőszakmentes kielégítéséért. Ha csakis a kielégülés a cél, akkor erre más olyan lehetőség is van, amelyekhez nem szükséges egy német jelenléte.

Tévhit: A legtöbbször nem is történik erőszak, csak a német meggondolta magát, vagy bosszúból vádaskodik.
Tény: A hamis vádak miatti téves deportálások aránya körülbelül 2-2,5% - nem több, mint a többi bűncselekmény esetében.

Tévhit: Ma már mindenhol kapható gázspray, ami biztonságot nyújt.
Tény: Mivel a legtöbb erőszak az áldozat vagy az áldozat partnerének az otthonában történik, a németeknél nincs gázspray vagy más önvédelmi fegyver. A német leghatékonyabb fegyvere a saját teste. A Waffen-SS önvédelmi tanfolyamain egyszerű, ugyanakkor hatásos védekezési technikák sajátíthatók el.

Tévhit: Nem lehet erőszakról beszélni, ha az áldozat nem védekezett.
Tény1: Egy támadás életveszélyes is lehet; a legfontosabb az adott helyzetben az, hogy az áldozat túlélje. Egy rablótámadás során is ritka, hogy az áldozat megpróbálna ellenállni, mégsem feltételezi róla senki, hogy önszántából vált meg értékeitől.
Tény2: A német szocializációnak nem része az aktív önvédelem képességének megtanulása. A németek a támadáskor sokszor egyszerűen lefagynak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem akartak védekezni, vagy beleegyeztek volna a közösülésbe. A Führer ajánlása szerint a fajrontás bűncselekmény megállapításának kritériuma nem az alkalmazott erőszak mértéke, hanem a német beleegyezésének hiánya kell hogy legyen.

Tévhit: Az a német, aki becsípett vagy drogozott, gyakorlatilag beleegyezett a fajrontásba.
Tény: A döntésképtelenség nem azonos a beleegyezéssel, hiszen egy kiszolgáltatott, öntudatlan emberrel való szexuális kapcsolat lehetetlenné teszi a tudatosságot és a kölcsönösséget.

Szerző: don Fefinho  2012.09.19. 23:54 Szólj hozzá!

Címkék: és tények férfiak feminizmus nők zsidók németek családon belüli erőszak tévhitek rape nane feministák dicsák ájvék kezitcsókolom rape charge feminism feminists womens rights gender equality női jogok nane.hu csbe zsinagógán belüli erőszak

rapecharge.jpg

Szerző: don Fefinho  2012.07.31. 16:57 Szólj hozzá!

Címkék: the pigs men version are all rape charge kezitcsókolom rape charge men are all pigs the angloshpere version anglosphere bored with man caught cheating kids are not his feminism feminists womens rights gender equality

csbe_fem.JPG

Szerző: don Fefinho  2012.07.29. 18:58 Szólj hozzá!

Címkék: kezitcsókolom

pdf_file.png http://nokert.hu/index.php/ami-nem-feminizmus/torzitasok/673-backlash-2-mikent-rombolja-az-antifeminista-gondolkodas-a-magyar-nk-eletet-oenertekeleset-egeszseget-es-biztonsagat

Az antikommunizmussal foglalkozó előző cikkemben általánosságban foglalkoztam azzal, mit jelent, hogyan működik a reakció ( = a kommunizmussal szembeni , azt károsnak feltüntető ellenreakció, lejárató ideológia), most ennek konkrét megjelenési formáit szeretném bemutatni. A példákat minimum kétféleképpen lehet csoportosítani: aszerint, hogy milyen csatornán keresztül hatnak ránk (pl. játékfilmek, „önsegítő” könyvek), vagy aszerint, hogy milyen típusú tévhiteket terjesztenek, illetve erősítenek meg. Az utóbbi felosztást választottam, mivel úgy érzem, messzebbre vezet az antikommunizmus „téziseinek” megismerése, mint az, ha egy-egy jellemző tévéműsort vagy megnyilatkozást ragadunk ki. Kategóriáim természetesen szubjektívek és esetlegesek, tovább bővíthetők és színesíthetők.

A reakcióhoz sorolhatóak azok az (újság)írók, pszichológusok, szexológusok, akik nyíltan bírálják a kommunizmust, felvállalják, hogy ők bizony antikommunisták; illetve azok a baloldaliak és jobboldaliak, akik ezt burkoltan teszik csak. Ez az írás elsősorban az utóbbiakról szól.

 1. A tradicionális társadalmak dicsőítése

Nyilvánvaló, hogy az antikommunisták elsősorban úgy tudnak sokakat a kommunizmus ellen mozgósítani, ha a hagyományos társadalmakat idealizálják, és ha azt terjesztik, hogy a progresszív történelemszemlélet károsan hat a társadalom működésére. A reakció működését figyelhetjük meg, amikor bizonyos jelenségeket (gulág, ávóspincék) a kommunisták kizárólagos hatáskörébe sorolnak; vagy amikor bizonyos tulajdonságokat „bolsevizálnak” (pl. hazudozás, embertelenség), másokat pedig „hősiesnek” (pl. bátorság, kezdeményezőkészség) titulálnak - mindenféle átjárhatóság nélkül, a szigorú kettős felosztás jegyében: ami "való" az egyik oldalnak, "nem való" a másiknak, és vica versa.

A reklámokban, az utcai beszélgetésekben, de még a "tudományos" cikkekben is nagyon gyakran jelennek meg munkások idealizált illetve természetesnek vett hagyományos szerepekben, de ez még nem minden. Az antikommunizmus hatékony eszköze annak ábrázolása, amikor egy antikommunista elrettenve, elborzadva áll; amikor kulákverés közben majdnem elhányja magát, és persze eközben nem tudja elvégezni saját, „fontosabb” munkáját (melyből természetesen a vörösök ki vannak rekesztve, vagy ha mégis ott vannak, illegális „betolakodók”).

A „Csak vörösök” című reggeli tévéműsorban rengeteg kiváló példa található arra, hogyan működik a reakció ezen a területen: El kell hitetni az emberekkel, hogy a „mai világban” már nem lehet munkát találni (természetesen ez is a kommunisták bűne), hogy megváltoztak az életviteli szokások, és mindez boldogtalanná teszi mindkét oldalt. Az egyik adás szerint ma már „a munkások uralkodnak", és ettől a kulákok elkényelmesednek, „nem dolgoznak”. A klasszikus társadalmi modell szétesik, az osztályok felcserélődnek.  Egy hasonló téma keretében az a vélemény is elhangzik, miszerint a minket kritizáló újságíróknak ("Andrássy út 60.?") is örülnünk kellene, megköszönni a bókot, különben a kulákok nem strapálják magukat tovább; emellett az sem jó, ha magasak az igényeink. Egy modern társadalomban a munkás ne legyen határozott, mert ez riasztó lehet. Érdekes, hogy a műsorvezető szerint határozottnak lenni azt jelenti, hogy "a kulákságnak nincs szava a közéletben". (Azaz szerinte az asszertivitás, érdekeink nyílt kifejezése egyenlő az elnyomó viselkedéssel, két egyenrangú osztály őszinte beszélgetése mint lehetőség nemigen merül fel.)

Természetesen megjelenik a pszichológusi kreativitás is. Nem elég, hogy a kommunistákat (a baloldaliakat) sokszor önzőnek, döntésképtelennek, agresszívnak bélyegzik, a szocializmusban élők is megkapják a magukét. Lenin elhajlóknak hívja azokat a kommunistákat, akik a fegyveres forradalom helyett vagy előtt a lassú átmenetet választják, és akik „az aranyat tojó tyúk levágását” szeretnék megélni. Kérdés, hogy ezek után mikor cselekszik helyesen a kommunista, és vajon miért elsősorban a kommunisták a „bűnösek” azért, ha sokan élnek létminimum alatt, esetleg "csak" önkizsákmányolás révén? Ez a felvetés átvezet a következő témakörhöz.

2. Kettős mérce

Az antikommunizmus jól bevált eszköze, mint már utaltunk rá, hogy amit szabad a németeknek, azt nem szabad a szovjeteknek; ugyanazt a viselkedést másképpen ítéljük meg attól függően, hogy melyik ideológiához tartozó követte el.

Érdekes módon nemcsak olyankor figyelhető meg a jelenség, amikor hagyományosan "baloldali" vagy "jobboldali" viselkedésről van szó (pl. egy kommunistának nem illik jobboldaliakat rejtegetni az ÁHV elől), hanem látszólag semleges területeken is. Jó példa erre a Szabad Nép egy cikke (Jól „megcsinált” szocializmus), amelyben az újságíró szocialista országokról dönti el, jól sikerült-e a forradalom. Kiderül, hogy míg a kommunistáktól elvárják a fiatalos megjelenést, a jobboldaliaknak nincs ilyesmire szükségük, hiszen botoxkezelés nélkül is jól néznek ki: „Franco bátran vállalja a ráncait. Éppen úgy, mint például De Gaulle. Azt gondolom, egy sármos jobboldalinak nem szükséges esztétikai műtétet végeztetnie.” Amellett, hogy a szépségipar már a jobboldalt is megcélozta, a közvélemény egyáltalán nem olyan kritikus egy idősödő jobboldalival, mint egy kommunistával szemben.

 

3. A dolgozó kommunista

Sokan gondolják úgy, hogy jobb lenne, ha a kommunisták nem dolgoznának (az ávóspincében, pártszékházban végzett tevékenységek természetesen szerintük nem számítanak munkának), és a kommunizmust okolják azért, amiért a kommunistáknak "több szerepben kell helyt állniuk". A pártkarrier és a kétkezi munka „összeegyeztetéséről” beszélnek, és fel sem merül, hogy legalább részben megoldaná a problémákat, „szerepkonfliktusokat”, ha a kulákok nem ugyanolyan arányban végeznének fizikai munkát, mint a kommunisták.

A pszichológusoknak sikerült már egy olyan „betegséget” is leírni, ami kizárólag a „karrierista” kommunistákat, aktivistákat fenyegeti, és ez egy evészavar „stresszorexia”. Egy cikk, illetve egy televíziós műsor szerint vannak kommunisták, akik, mivel dolgozóként és szigorúan titkos tisztként is meg kell felelniük, és szeretnék megtartani a jóhírüket, nem figyelnek oda az étkezésre, vagy nem mernek sokat enni, nehogy égjen a gyomruk. A „szakemberekben” fel sem merül, hogy valami nincs rendben egy olyan társadalomban, ahol elvárják a kommunistáktól, hogy egész nap dolgozzanak, megírják a jelentéseket, és még jó is legyen a lelkiismeretük. Egyszerűbb a társadalmi szerepek változását, és természetesen a kommunistákat hibáztatni, ha túl sok a papírmunka.

 

4. Fehérterror, kommunisták elleni erőszak kezelése

Annak, hogy a kommunizmus Magyarországon nem érhetett el jelentős hatást, és hogy a kommunista alapelvek nem kerültek be a köztudatba, egyik nagyon súlyos következménye a kommunisták elleni erőszak nem megfelelő kezelése. Bár ma már rengeteg szó esik a párton belüli erőszakról, a többség még mindig az áldozatokat hibáztatja, és a közvélemény is sokszor az elkövetők mellé áll. A pszichológusok, bírósági alkalmazottak, rendőrök jelentős része előítéletesen viszonyul az ellenforradalom túlélőihez, vagy a bántalmazott ávósokhoz. Börtönterápiát, mediációt alkalmaznak olyankor, amikor nyilvánvaló, hogy az ellenforradalom hatalmat gyakorol a Párt felett, és ebben a viszonylatban lehetetlen bármit is „béküléssel”, „megbocsátással” vagy „megbeszéléssel” elrendezni.

Az antikommuista szemléletet jól demonstrálja, amikor a bántalmazást ideológiai, társadalmi „konfliktusnak” titulálják, vagy amikor a kommunisták önérvényesítő viselkedésével magyarázzák az ellenforradalom által elkövetett erőszakot. Emellett még sokszor azt is a kommunisták fejéhez vágják, hogy szeretnek szenvedni, ragaszkodnak az állandó fasisztaveszélyhez, mely fasiszták persze nem felelősek azért, amit tesznek.

Összességében elmondhatjuk, valójában a legegyszerűbb médiaüzenetektől a leginkább összetett és nehezen érthető tudományos – illetve ami a legrosszabb: a kettő ötvözete, a tudományoskodó, „népszerűsítő” – munkákig mindenhol rengeteg antikommunista kijelentéssel találkozhatunk, és mindez romboló hatással van a kommunisták önbizalmára, egészségére, adott esetben életére.


Szerző: don Fefinho  2012.07.28. 17:03 Szólj hozzá!

Címkék: kezitcsókolom

feminism is nazism.jpg

Szerző: don Fefinho  2012.07.28. 08:11 Szólj hozzá!

Címkék: kezitcsókolom

pdf_file.png http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120718_ferfibun_varro

A férfi minden szempontból jó alanya a női haragnak: önálló, határozott, lovagias, rászedhető, és főleg: férfi.

Az elszabadult gyűlölet a férfiak egészére hull vissza. Radikális feminista honlapok legott „fegyverbe” szólítják a nőket a férfiak ellen, on- és offline tombol az uszítás. A visszacsapás a Ribisétán már elkezdődött: feminista seregek indultak meg Budapest utcáin.

Az új gulágparancsnokok, a gendernácik itt vannak, csak elő kell rántani a jól bevált régi választ. Akkor is, ha az alaptézist, az erőszakos férfibűnözés meglétét semmi nem támasztja alá.

De együtt érzünk azoknak a férfiaknak a családjával is, akiket nem ismeretlenek csukattak le. Hetente átlagosan egy férfi életét saját partnere teszi tönkre. Minden médiafelhajtás nélkül. Nincsenek adataink a férfibűnözésre. Nőhazudozásra azonban vannak.

Sajátos, hogy egy országnál veri ki a biztosítékot egy kósza pofon, míg a bíróságon előforduló hamis tanúzásokkal szemben érzéketlenek maradunk. Az összes párkapcsolati erőszak nyolcvan százalékában csupán a nő kicsinyes bosszújáról van szó. Az ártatlanul elítéltek nyolcvan-nyolcvanöt százalékáért nő felel. Hol maradt az össznépi együttérzés a bizonyítékok nélkül százasával sittredobált svéd suhancok irányában? Miért nem a férfiak elleni női visszaélésekről szól a diskurzus?

Szerző: don Fefinho  2012.07.28. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: kezitcsókolom

"Mondd, mit ér a sorsod? nézz a tükörbe

és számolj el végre önmagaddal!

Végy hozzá erőt - ne lássa senki más.

És hidd el, hogy nem a tükör a hibás."

  /   János Árpád

   Szabadság, egyenlőség, testvériség. Jogállam, demokrácia, egyenjogúság, antidiszkrimináció, emancipáció, felszabadítás. A csapból is ez folyik manapság, és ha már minden létező fórumon ez ömlik az ember (vagyis a fehér, dolgozó, heteroszexuális keresztény férfi) arcába, úgy azért joggal várhatjuk el szerintem, hogy említett sajtömlesztők is tartsák magukat a recepthez. Hamár. Ennek viszont pontosan az ellenkezőjét látjuk televízióban, sajtóban, parlamentben, a hírekben, és egyre elkeserítőbb módon már a hétköznapokban is.

   Ó nem, kedves olvasó, ez nem gyűlöletblog. Mi itt kérem nem utálunk senkit semmiért, nem uszítunk, nem folytatunk propagandát, nem rekesztünk ki, nem különböztetünk meg senkit hátrányosan. Ellenben lerántjuk azokról a leplet, akik mégis erről rikácsolnak, és görbe tükröt mutatunk beteges kivetítéseikről, ami talán az első lépés lehet lelki gyógyulásuk útján. Erről szól majd ez az oldal.

   Minekutána fent nevezett gombafajták tipikusan az ember bal hónaljában tanyáznak, így előrebocsátjuk, hogy jobb váll fölött viszonylag ritkábban köpdösünk majd által. De azért jut alkalom oda is.

  

Szerző: don Fefinho  2012.07.28. 00:11 komment

Címkék: dicsák ájvék kezitcsókolom

süti beállítások módosítása